Azonban, ahogy a háromtagú banda elkezdett játszani, a zajbomba, a nyersen fülbemászó dalok, a balkezes gitáros-énekes hangja rádöbbentettek, hogy éppen valami különlegeset látok. Talán az egyik legjobb zenekar, amit valaha hallottam, legalábbis az ellensburgi közkönyvtárban biztosan. A koncert három vagy négy szám után véget is ért, a tipikusan kisvárosi csendrendelet, meg a tízórási baszakodás miatt, az óriás basszer meg csak állt ott és feldobta a gitárját a plafonig, majd fél kézzel elkapta, aztán dühösen megint visszadobta, újra és újra, mindaddig, míg a teremben a fények ki nem aludtak. A könyvtárból kifelé odajött hozzám az énekes. – Hé, haver, nagyon köszi, hogy eljöttél a koncertre! – Öregem, ti aztán baromi jók vagytok! Milyen elbaszottul gáz, hogy ezek az idióták kinyírták a bulit. De hát Ellensburg már csak ilyen... – El akartam mondani, hogy nagy rajongód vagyok. Ha bármikor kell egy előzenekar, vagy csak szeretnél együtt zenélni, csörgess meg! Telefonszámot cse...