Az égbolt hatalmas istenének, aki esőt könnyez, villámon lovagol és mennydörgést kiált, két fia van. Egyik a naptól születik, mert mikor a nappal hál, narancsvörös fény fakad üzekedésük nyomán, ami előbb lilára festi a szürke eget, azután kékre. A második a holdtól születik, mert nappal után éjszaka jön, mert az isten a maga csupasz sötétségében meghágja a fehér holdat, és ezüstbe fordítja az eget. Az égbolt hatalmas istene anélkül fekszik le emezzel, hogy elmondaná amaznak, mert hosszan tartó és mély az ő gyűlölködésük, s ha látod a napkorongot, egész álló nap magányosan, aztán a holdat éjjelente, sziporkázó kisgyermekei társaságában, azt is tudhatod, miért. Nap és hold, négy esztendőn át hizlalja a hasát, éppen csak le nem zuhan az égből, akkora teher elhordozni egy istensarjat, de miután nem egy időben látogatják az istent, egyik sem tud a másik gyermekéről. Új még a világ, sok mindennek neve sincsen, s miután nincs neve, senki nem is formálhat rá jogot. Ilyen a tűz, a mezítelenség,...