Maroñóék egy fehér Grand Cherokeen hajtottak be a Paradájz lakóparkba, hogy átvegyék új otthonuk kulcsát. Polo jól emlékszik arra a napra, mert Marián asszony ült a volánnál; sose felejti el, milyen mulatságosnak találta, hogy egy nő vezeti az autót, miközben a férje az anyósülésen gubbaszt. Emlékszik a hideg levegőre is, ami megcsapta az izzadt arcát, amikor az ablak surrogva leereszkedett. A nő sötét napszemüvege teljesen eltakarta a szemét, és amíg azt magyarázta, kik ők és mit keresnek ott, Polo nem látott mást, csak a saját tükörképét a lencséken, meg azt a botrá- nyosan vörösre festett szájat és az ezüst karpereceket, amelyek szélcsengők módjára csilingeltek a nő csupasz karján, amikor egy intéssel megköszönte, hogy Polo végre felemelte a sorompót, és beengedte őket. Polo nem találta különö- sebben vonzónak Marián asszonyt. Olyan volt ő is, mint bármelyik másik nő, aki a parkban lakott valamelyik fehér villában a terrakottát utánzó, hamis tetőcserepek alatt: jól néztek ki mind, a...